I. ?:
Saját teste a ruhája,
melyben ragyogva rejtőzik.
Máskor áttűnő párába öltözve
meztelen időzik.

Hangtalan szólítja a világot
s az színekkel válaszol.
Nagy kerékagy ő:
küllőin forognak roppant világok.

II. ?:
Derengő gyöngyház,
ha Hold fénye bújik belé.
Narancsos-rózsa,
mikor kúszik az alkony felé.

Olykor, akár magas világ
hegyek-völgyek égi mása,
ezer kupolájú palota,
mint égi lények légi sátra.

Ezer az alakja, millió a formája,
ő képzeleted alakjainak pára-vászna.
S bármi formát is öltsön:
tárgy, ember, állat,
Palást az rajta: szíved élő ábránd-világa.

III. ?:
Nyáron hangszere a szélnek.
Télen két világba futó erek csokra.
Tavasszal illatfüggöny magas bokra.
Ősszel alkony-színnel terít meg a télnek.

IV. ?:
Bensődet öleli, mint fészek a madarat,
s rácsa mögött éled a lélegzet.
Bánatodban sóhaj-torlasz,
vad örömben szív-ketrec.