A hideg télben fázva Te is felidézed néha, ahogy azokon a fülledt, forró leheletű nyáréjeken fekszel? Tárt tagokkal elterülve, hogy hozzád érjen a fénytelen levegő. Fekszel, ahogy vagy: öltözve az élethez és vetkőzve a halálhoz. Ezek az éjszakák nem a tél záruló sötétjét hordozzák, hanem a kiteljesedés forró hevének hullámait. Az év tetőpontjának estéin a fény tücskök hangján tobzódó sötét zsongássá változik, és feltartja a nyugodt álmot. Aztán végül lassan megtalál és rád hever a fáradtság s a végtelen lét mindent-tartó tenyerén nyugszol hajnalig.